Oldalak

2017. október 4., szerda

T A L L Ó Z Ó...

Csökken a borászati adminisztráció

A borászati kistermelők többek között mentesülnek a jövedéki nyilvántartások vezetésétől a vasárnap életbe lépett rendeletnek köszönhetően. A kisüzemi bortermelői nyilvántartás előnyei közé tartozik, hogy a borok nyilvántartásához csak a legszükségesebb dokumentumok beszerzésére és vezetésére van szükség, emellett a borkészítés és értékesítés teljes folyamatának adminisztrációja könnyebben áttekinthető. A jogszabály igazodik a kistermelői borkészítés gyakorlatához (jellemzően kicsi, kevés számú bortétel, arányaiban jelentősebb veszteségek), s így az adminisztrációra fordítandó idő jelentősen csökken. 

Erdők Hete

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik az Erdők Hete programsorozatot, amely október 2-án kezdődik és október 8-ig tart. Az Erdők Hete nyitórendezvénye 2017. október 2-án, 11 órától Kaposváron lesz. Az erdokhete.hu honlapon elérhetőek az egész országra kiterjedő programok.

Hozamok, termésátlagok

Eddig mintegy 92 ezer hektárról takarították be a kukoricát, a termésátlag pedig mintegy 6,3 tonna hektáronként. Ennek alapján 6,0-6,5 tonna közötti országos átlaggal lehet majd számolni, szemben a tavalyi 8,6 tonnás rekordhozammal. A napraforgó betakarítása az esőzésekig jól haladt, országosan elérte a 70 százalékot. A termésátlag 2,8-2,9 tonna hektáronként, és az olajtartalom is jó. A szója 66 ezer hektáros vetésterületének 34 százalékról takarították be a termést. a hozam 2,4 tonna körül alakul hektáronként. A burgonya betakarításának készültsége 83 százalékos, a termésátlag 27 tonna körül alakul hektáronként.
http://agroforum.hu/hirek/hozamok-termesatlagok-vetes-korkep-foldekrol

Az egyszerűsített foglalkoztatásról...

A közfoglalkoztatási törvény szerinti egyszerűsített foglalkoztatás jövő évre vonatkozó szándékának bejelentésére október 31-ig van mód. Ez azt a célt szolgálja, hogy a következő évre az állami foglalkoztatási szerv az idénymunkával érintett időszakokban úgy tervezhesse meg a közfoglalkoztatási programok létszámait, hogy megfelelő számú aktív státuszú álláskereső állhasson a munkáltatók rendelkezésére. Fontos tudni, hogy az előzetes bejelentés nem jár foglalkoztatási kötelezettséggel.

Villányi Vörösborfesztivál

Több mint 30 pincészet és közel 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet október 6. és 8. között 30. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban. A programok a Villányi Borrend avatási ünnepségével kezdődnek a fesztivál központi helyszínén, a Rendezvénytéren.  A programok között szerepel látványos szüreti és veteránautó-felvonulás, pénteken és szombaton szüreti utcabál.

Jó higiéniai gyakorlat

Kistermelői útmutató készült az élelmiszer-előállítás és értékesítés jó higiéniai gyakorlatához. A tájékoztatás szerint a kifejezetten élelmiszer-előállító kistermelőknek szánt ismertető egyebek mellett segíti a vállalkozásokat a rájuk vonatkozó jogszabályok értelmezésében, és iránymutatást ad az általuk végezhető tevékenységek szakszerű elvégzéséhez, és a tőlük elvárt igazolások, nyilvántartások és jelölések rendszerében is eligazít.
Az ingyenes útmutató letölthető az FM weboldaláról.

Nincsenek megjegyzések: