Oldalak

2017. május 15., hétfő

Könyvajánló...

Mihók Sándor: A magyar hidegvérű ló
A hazai lótenyésztési szakirodalom mostohán bánt a gazdasági lóról írt szakkönyvek, vagy kézikönyvek megjelentetésével. A szerzők remélik, hogy olyan lelkesedéssel olvassák majd a könyvet tenyésztők, érdeklődők, mint ahogyan ők a könyv egyes fejezeteinek megírása során lelkesedtek. Legfőképpen pedig azt remélik, hogy valóban hasznos forrásmunkát nyújtanak, olyat, amivel a szakmai ismereteket gyarapítani lehet.
Dr. Rédei Károly: Az akác termesztés-fejlesztésének biológiai alapjai és gyakorlata
Jelen szakkönyv legfőbb célja, hogy az akác termesztés-fejlesztésének biológiai alapjaival összefüggésben – több évtizedes kutató-fejlesztő munka összegzéseként – ismertesse azokat a részben vagy egészében új kutatás-fejlesztési eredményeket, amelyek tudományos értékük mellett az erdészeti gyakorlat számára is közvetlenül vagy közvetve felhasználhatóvá tehetők, illetve alkalmazásuk már jelenleg is folyik.
Tóth Zsigmond: A magyar óriásnyúl
Dr. Tóth Zsigmond monográfiája a magyar óriásnyúlról régóta várt hiánypótló írás. A fajtával foglalkozó könyv ugyanis eddig csak kettő jelent meg, ezek közül a legutóbbi mintegy háromnegyed századdal ezelőtt, és az akkori papírhiány miatt az is szerény külsővel, kis példányszámban. Generációk adósságát próbálja tehát a kötet törleszteni, különösen annak tükrében, hogy a magyar óriásnyúl hazánk egyetlen őshonos nyúlfajtája.
Balázs Ervin és Dudits Dénes: Precíziós nemesítés – Kulcs az agrárinnovációhoz
Az emberiség léte elképzelhetetlen a mezőgazdasági kultúra nélkül. Egyre növekszi az élelmiszerek iránti igény, a mezőgazdasági termékek nélkülözhetetlen ipari alapanyagként szolgálnak, és szükségünk van megújuló zöld energiára. Jelen tanulmánykötet célja a hiteles információk terjesztése azzal a reménnyel, hogy az új technológiák széleskörű megismerése segítheti az uniós és benne a magyar mezőgazdaság fejlődését és versenyképességét.

Nincsenek megjegyzések: