Oldalak

2017. március 29., szerda

Fűszer- és gyógynövények...

A gyógynövényeknek az egészséges életmód, megelőzés, egészség fenntartás és a gyógyításban betöltött szerepe révén nagy jelentősége van az egészségiparban, fontos alapanyagokat szolgáltat továbbá a kozmetika és vegyipar számára. Az első világháborút követően egészen a rendszerváltás utáni néhány évig Magyarország egyfajta "gyógynövény nagyhatalom" volt. E periódus végén évente 37-42 ezer hektár között mozgott a gyógynövényekkel hasznosított terület és az előállított drogtömeg 35-40 ezer tonna/év volt. Hazánkban mintegy 120-130 növényfaj gyűjthető, de ebből a legfontosabb, mintegy 70-80 faj kerül rendszeres begyűjtésre a természetes élőhelyekről. Napjainkban – az elérhető gyűjtőterületek drasztikus csökkenése, a korábbi felvásárlást végző vállalkozások számának visszaesése, továbbá a gyógynövény alapú termékek többségében a magyar növényi alapanyag helyett jellemzően használt importált extraktumok és kivonatok miatt - a gyógynövények termesztő területe maximum 18-21 ezer hektár, az előállított drogtömeg pedig már jóval 30 ezer tonna alatti, a gyógynövények gyűjtésének és termesztésének becsült termelési értéke 10 milliárd forint. A vadon termő, gyűjtött gyógynövények aránya a 70%-ot is meghaladja. A „természetes” készítmények iránt a fogyasztói igény számottevő, ugyanakkor ez a lehetőség jelenleg nincs kihasználva.
A fűszernövény ágazat fejlődése csak a nagy hozzáadott értéket jelentő termékeiket értékesíteni képes termelői közösségek létrejöttével lehetséges. Kiemelt figyelmet kell fordítani a vendéglátó-ipari szakképzésre és a fogyasztói tájékoztatásra, ezeken keresztül lehet a valóban minőséget képviselő, hazánkban termelt és földolgozott fűszernövények és fűszerek használata iránt fogékonnyá tenni a fogyasztókat. A minőségi magyar fűszerpaprika őrlemény világszerte ismert gasztronómiai termékké fejleszthető.
A gyógynövények gyűjtése, felvásárlása, termesztése valamint az előállított készítmények gyártása és forgalomba hozatala szempontjából alapvető fontosságú az ágazat sajátosságait kezelni képes jogi-adminisztrációs háttér. Az ágazat jellegénél fogva továbbfejlődése csak a termékpályát átfogó integrációban lehetséges. Ez egyrészt a szakszerű, kontrollált gyűjtéshez, másrészt a megfelelő mennyiségű és egységes minőségű árualapot biztosító technikai- és technológiai, minőségbiztosítási fejlesztések, az öntözés fejlesztése és a szárítás korszerűsítése megvalósításához szükséges.
A piaci csatornákat a gyógynövény drog (alapanyag), készítmények területén pedig a hatóanyagok, intermedier anyagok és piacképes végtermékek esetében is fel kell építeni. Gyógynövények esetében országos szintű start munkaprogramok keretében, az önkormányzatok együttműködésével a közfoglalkoztatású projektekben és szociális szövetkezeti programokban is lehetséges az integrált termesztés.
A termesztés fejlesztése érdekében szükség van a vadon termő, piacképes gyógynövények termesztésbe vonására irányuló kutatás intenzívebbé tételére, valamint a biológiai alapok fajtaválasztékának korszerűsítésére és bővítésére.

Nincsenek megjegyzések: