Oldalak

2015. július 28., kedd

Az újratelepítési jog ára

A nemzeti jogtartalékból hektáronként 50-150 ezer forintért vásárolható szőlő újratelepítési jog - a földművelésügyi miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Amennyiben az újratelepítési jog nagysága nem haladja meg a fél hektárt, akkor az egy hektárra vetített ár 50 ezer forint. A fél és másfél hektár közötti telepítési jog fajlagos ára 70 ezer forint, míg az ennél nagyobb jogért már 150 ezer forintot kell fizetni hektáronként. Az újratelepítési jog vásárlása iránti kérelmet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által rendszeresített - és a honlapján közzétett - nyomtatványon kell benyújtani a hegybírónál.

Gazdag Gazda Konferencia sorozat...

2015 szeptemberében, immár második alkalommal rendezik meg a Gazdag Gazda Konferenciasorozatot.

A szakmai rendezvények központi témája az egyre égetőbbé váló éghajlatváltozás, annak a mezőgazdaságra gyakorolt hatása, és a lehetséges alkalmazkodási módok lesznek. A konferencia alcíme is ezt tükrözi: „Hogyan reagáljunk a változó éghajlat kihívásaira a talaj-előkészítéstől a betárolásig.”
Programok
A nap programját a szervező Magro.hu mezőgazdasági piactér úgy válogatta össze, hogy minél több területet érintsen a témakörben, és naprakész, gyakorlatias tudással gazdagodjanak a résztvevők. Előadnak neves, piacvezető cégek szakemberei, intézmények, hivatalok vezetői és megosztja tapasztalatait az ország talán legismertebb biogazdálkodása is. A szakértők tartalmas és változatos előadásokkal, esettanulmányokkal készülnek, a kerekasztal beszélgetésbe pedig bárki bekapcsolódhat, kérdezhet a gazdálkodók tapasztalatairól, jogszabályokról, pályázati lehetőségekről. A nap végi izgalmakat nyereménysorsolás biztosítja. A szervezők mind a 4 helyszínen a gazdaságban felhasználható értékes termékeket, lombtrágyákat, talajbaktérium készítményeket, növénykondicionálókat sorsolnak ki több tízezer forint értékben. A részletes program itt érhető el!
Helyszínek és időpontok
Országosan 4 különböző időpont és helyszín közül választhatja ki mindenki a neki legkedvezőbb alkalmat:
Szeptember 7. Budapest
Szeptember 10. Kaposvár
Szeptember 16. Berettyóújfalu
Szeptember 22. Szeged
A konferenciára már elkezdődött a regisztráció, ráadásul most a Korán Kelők Kedvezményt is igénybe lehet venni!
Részletes program és jelentkezés az esemény hivatalos honlapján: http://www.magro.hu/konferencia/
A konferenciasorozat szervezője a Magro.hu mezőgazdasági piactér.

2015. július 24., péntek

Gallyazás vezetékek alatti végzése...

GallyazásGallyazásnak nevezzük a szabadvezeték-hálózatok mentén lévő fák és bokrok ágainak, gallyainak eltávolítását, mely a hálózat biztonságos üzemeltetése érdekében elkerülhetetlen feladat. Azért van rá szükség, mert a vezetéket megközelítő hajtások balesetet (áramütést), illetve hosszabb-rövidebb szolgáltatás-kiesést okozhatnak.

A biztonsági övezet környezetében levő fák, bokrok ágait a fa tulajdonosa (az ingatlan tulajdonosa, kezelője) köteles rendszeresen eltávolítani, ha azok a szabadvezeték biztonsági övezet határát elérik.
A 2/2013. (I. 22.) NGM rendelet szerint a föld feletti vezeték biztonsági övezetében tilos minden olyan növényzet telepítése és tűrése, amelynek magassága kifejlett állapotában meghaladja a 4 métert.

Amennyiben az ingatlan tulajdonosa gallyazási kötelességét nem teljesíti, az elosztói engedélyes a közcélú hálózat működtetésének törvényben előírt kötelezettsége miatt (2007. évi LXXXVI. törvény) a veszélyt saját költségén el kell, hogy hárítsa, amely munkálatok elvégzését az ingatlan tulajdonosa (kezelője) elviselni köteles.
A gallyazási munkát  az elosztói engedélyes  rendszerint vállalkozóval végezteti el. Kertészettel, parképítéssel foglalkozó szakértő cégek kapnak megbízást, melyek rendelkeznek kellő gyakorlattal, szaktudással (kertészeti, botanikai ismeretekkel) és a szükséges felszereltséggel. A végeredmény azonban nem feltétlenül ugyanaz, mintha azt a fa tulajdonosa végezné el, hiszen az elosztói engedélyesnek érthető módon a biztonságos üzemeltetés és a legkisebb költségráfordítás az érdeke. A gallyazás csak a védőtávolságban benőtt ágak eltávolítására terjed ki, a fa többi részének egyébként indokolt metszésére, ritkítására nem. Ezért célszerű, ha a gallyazási munkát a fa tulajdonosa végzi el.

2015. július 22., szerda

A minimális talajborításról...

A Közös Agrárpolitika bevezetett reformjai a kölcsönös megfeleltetés területén is különböző módosításokat tettek szükségessé 2015. év elején.
Annak érdekében, hogy ezek a változtatások minél jobban alkalmazkodjanak a hazai mezőgazdasági gyakorlathoz, módosulnak az 50/2008. (IV.24.) FVM rendelet 1. számú mellékletének minimális talajborításra vonatkozó részei.
A nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után a minimális talajborítást továbbra is fenn kell tartani az őszi kultúra vetésével, vagy a tarló október 30-ig történő megőrzésével, vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély, vagy mély talajlazítás elvégzésével. Azonban a fenntartható gazdálkodás érdekében a nitrátérzékeny területeken a tavaszi vetésű kultúrák esetében az őszi szervestrágya kijuttatása és bedolgozása október 31-ig engedélyezett lesz.
A módosításnak köszönhetően az érintett gazdálkodók  az őszi munkálataik során változatlan formában végezhetik a tápanyag-utánpótlást a kérdéses időszakban.
A módosított rendelet hatálybalépésének tervezett időpontja 2015. szeptember.

A hungarikumokról...

Megjelent a 2015. évi LXXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról.
 
A jogszabály összefoglalóját csatoltan találják, valamint elérhető a tudásportálon az alábbi linken is:
http://tudas.nak.hu/hu/temak/8972-modosult-a-magyar-nemzeti-ertekekrol-es-a-hungarikumokrol-szolo-2012-evi-xxx-torveny?tagid=347

Határidő változások egyes termeléshez kötött növényeknél

Július 31-ig az alábbi esetekben szükséges az MVH felé papír alapon, vagy elektronikus formában benyújtani a 9/2015 (III.13.) FM rendelet mellékletében szereplő Gazdálkodási Naplót:
-          Zöldségnövény esetében torma- és spárganövények termesztése
-          Szemes takarmány esetében mezei borsó termesztése
Amennyiben a mezei borsóval bevetett földterület ökológiai jelentőségű területként figyelembe vételre kerül – zöldítés – úgy a gazdálkodónak  9/2015. (III. 13.) FM rendelet (termeléshez kötött támogatás)  6. mellékletében meghatározott hektáronkénti minimális vetőmag felhasználásáról és a felhasznált mennyiségéről szóló nyilatkozatát elektronikus úton tárgyév július 31-ig meg kell küldenie az MVH részére (A nyilatkozathoz nincs formanyomtatvány).
Szemes takarmány termeléshez kötött támogatása esetében mindenre vonatkozóan beküldendő a betakarítást követő 2 héten belül, de legkésőbb november 1-ig (papír alapon, vagy elektronikus úton):
-          Gazdálkodási Napló, ÉS
-           Betárolás esetén : tárolási Napló, vagy a tárolást igazoló egyéb dokumentum másolata
-          Betakarítást követő kettő héten belüli értékesítés esetén számla, vagy felvásárlási jegy másolata

Ökológiai másodvetés esetében a Gazdálkodási Napló beküldése nem előírt, tehát nem kell.
Másodvetés  elvetésének tényleges időpontját a vetést követő 15 napon belül kell megtenni, s ezzel egyidejűleg kell bejelenteni az előző növény betakarításának időpontját is. A másodvetés „betakarításának" beforgatásának bejelentése is előírt a 12/2015 FM rendelet által. Ezt is javasolt 15 napon belül kell megtenni (erre vonatkozó konkrét időpontot nem ír a rendelet.)

2015. július 20., hétfő

Talajművelési 1 x 1...

Birkás Márta: Földművelés és földhasználat
Ez a mű huszonnégy szerző munkája. A fejezetekben foglaltak időtálló klasszikus földműveléstani ismeretanyagra épülnek. A korábbiakhoz képest a könyv új témaköröket is tartalmaz.
Birkás Márta: Talajművelők zsebkönyve
„Ez a zsebkönyv azért született meg, hogy segítsen” – írja a könyv bevezetőjében a Szerző – „mivel a talajművelésben 1999-2000 óta új időszámítást írunk, a klíma szélsőségesebb, mint belátható időn belül bármikor”.
Dr. Birkás Márta: Talajművelés a fenntartható mezőgazdaságban
A szakkönyv nyomán új kifejezéssel bővülhet a gazdálkodók praktikus szótára, és ez a fenntartható talajművelés...
Birkás Márta: Környezetkímélő alkalmazkodó talajművelés
Az olvasók ötleteket és fogásokat találnak a könyvben a talajminőség jobbítására – a talajművelő gépeket gyártó- és forgalmazó szakemberek pedig az általuk ajánlott technológiák előnyeiről szerezhetnek újabb ismereteket.

2015. július 18., szombat

Vizsolyi meghívó...

Gazdag Gazda Konferencia...

2015 szeptemberében, immár második alkalommal rendezik meg a Gazdag Gazda Konferenciasorozatot.

A szakmai rendezvények központi témája az egyre égetőbbé váló éghajlatváltozás, annak a mezőgazdaságra gyakorolt hatása, és a lehetséges alkalmazkodási módok lesznek. A konferencia alcíme is ezt tükrözi: „Hogyan reagáljunk a változó éghajlat kihívásaira a talaj-előkészítéstől a betárolásig.”
Programok
A nap programját a szervező Magro.hu mezőgazdasági piactér úgy válogatta össze, hogy minél több területet érintsen a témakörben, és naprakész, gyakorlatias tudással gazdagodjanak a résztvevők. Előadnak neves, piacvezető cégek szakemberei, intézmények, hivatalok vezetői és megosztja tapasztalatait az ország talán legismertebb biogazdálkodása is. A szakértők tartalmas és változatos előadásokkal, esettanulmányokkal készülnek, a kerekasztal beszélgetésbe pedig bárki bekapcsolódhat, kérdezhet a gazdálkodók tapasztalatairól, jogszabályokról, pályázati lehetőségekről. A nap végi izgalmakat nyereménysorsolás biztosítja. A szervezők mind a 4 helyszínen a gazdaságban felhasználható értékes termékeket, lombtrágyákat, talajbaktérium készítményeket, növénykondicionálókat sorsolnak ki több tízezer forint értékben. A részletes program itt érhető el!
Helyszínek és időpontok
Országosan 4 különböző időpont és helyszín közül választhatja ki mindenki a neki legkedvezőbb alkalmat:
Szeptember 7. Budapest
Szeptember 10. Kaposvár
Szeptember 16. Berettyóújfalu
Szeptember 22. Szeged
A konferenciára már elkezdődött a regisztráció, ráadásul most a Korán Kelők Kedvezményt is igénybe lehet venni!
Részletes program és jelentkezés az esemény hivatalos honlapján: http://www.magro.hu/konferencia/
A konferenciasorozat szervezője a Magro.hu mezőgazdasági piactér.

2015. július 14., kedd

Hazánk népessége

Nagyításhoz kattintson a képre

Ismét: Gazdag Gazda Konferenciák!

Ló és ember...

Magyar írók: Ló és ember
Egy novelláskötet, amelyben magyar írók válogatott elbeszéléseit gyűjtötték össze "lovakról és emberekről". A kiadványban többek között Ady Endre, Bíró Lajos, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Hunyadi Sándor, Kellér Andor, Kosztolányi Dezső, Füst Milán, Szini Gyula, Krúdy Gyula, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Nagy Endre, Zilahy Lajos írásai olvashatók.
Mihók Sándor - Ernst József: A gidrán
A Lovaskultúra sorozat legújabb darabja a magyar lótenyésztési kultúra ékkővé csiszolódott fajtája a tündöklést és bukást megélt gidránról. A könnyű katonai hátasról, amely az egyszerű használattól jutott el a nemzetközi military lóig, és immár 150 éve van az élvonalban.
Váczi Ernő: Zsurmák - lovak, lovasok, történetek
Ez a művelődéstörténeti és ismeretterjesztő munka nem csupán a híres magyar versenylovak történetét mutatja be, hanem kortörténeti kalauz is a témában érdeklődők számára, ugyanakkor személyes érintettség okán a szerző életpályájának főbb momentumai is figyelemmel kísérhetők.
Szabó Ferenc: Általános állattenyésztés
A könyv az egyes gazdasági állatfajok tartásához, tenyésztéséhez szükséges alapismeretek elsajátításában nyújt segítséget. Részletesen tárgyalja az állatok teljesítményének növelését szolgáló genetikai, szaporítási, biotechnológiai lehetőségeket és módszereket.

2015. július 12., vasárnap

Impressions klímakutatás

Szekszárdon folytatódik hétfőn a tizenhat európai ország egyetemeinek részvételével zajló ötéves klímakutatási program, az Impressions, amelynek keretében Magyarországon Szekszárdon és Veszprémben vizsgálják az éghajlatváltozás lehetséges hatásait.
Az Impressions kutatói szerint az éghajlatváltozás széles körben elfogadott tény; bár az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye kimondja, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2 Celsius-fok alatt kell tartani a klímaváltozás súlyos hatásainak elkerüléséhez, az előrejelzések ennél sokkal jelentősebb felmelegedést mutatnak.

2015. július 8., szerda

A szőlő lisztharmat

A szőlő lisztharmatáról szóló videó itt tekinthető meg:

Megjelent a jogszerű földhasználat igazolását egyszerűsítő jogszabály!

A jövőben az új törvényekhez igazodó, életszerűbb szabályok alapján lesz lehetőség a jogszerű földhasználat igazolására.
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítása alapján a gazdák egyszerűbben juthatnak hozzá a támogatásokhoz.
 
Ózonkoncentráció...

Nagyításhoz kattintson a képre

Közzétették a Tanyafejlesztési Program pályázati felhívásait

Megjelentek a 2015. évi Tanyafejlesztési Program pályázati felhívásai. A pályázati adatlapok elektronikus kitöltésére és benyújtására 2015. július 15. és augusztus 14. között van lehetőség a Herman Ottó Intézet honlapján.

2015. július 7., kedd

T A L L Ó Z Ó...

Tilos a tűzgyújtás!

Magyarország erdeiben a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért a földművelésügyi miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre 2015. július 3-án átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

Pályázatok tanyafejlesztésre...

Újra elindítják a tanyafejlesztési programot, az elektronikus pályázati felület július 15-én nyílik meg a Herman Ottó Intézet honlapján.Az immáron ötödször meghirdetett program idei keretösszege 1,4 milliárd forint. A programra eddig már több mint 6 milliárd forintot fordított a kormány. 

Növelik az erdők területét

A következő 10 évben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az erdők területét 700 ezer hektárral kívánja növelni, hogy a jelenlegi 20-ról 27 százalékra nőjön az erdőségek aránya.
A 2020-ig terjedő vidékfejlesztési ciklusban az erdőgazdálkodás lehet Magyarország egyik fő kitörési pontja. Az ágazat ma mintegy 100 ezer ember számára nyújt megélhetést. A magyar erdők a nemzet közös örökségének részét képzik, amelyek védelme és fenntartása mindannyiunk kötelessége.

Videó a parlagfűről

A parlagfűről szóló videó itt tekinthető meg:
http://www.gazdabolt.tv/videok/parlagfu-leirasa-vedekezes-birsag

Adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági dolgozók munkaadói is

A munkavédelmi akcióterv kiterjesztéseként  a mezőgazdaságban foglalkoztatott 25-55 év közötti munkavállalók után is jár az adókedvezmény a munkaadóknak július elsejétől.
A kedvezmény legfeljebb a 100 ezer forintos bruttó bér 14,5 százaléka. A foglalkoztató mellett a dolgozó is nyer a módosítással, így ugyanis az év minden napjára lehet munkája. A mezőgazdaságban dolgozókat eddig évi 120 napig foglalkoztathatták idénymunka jelleggel kedvezményesen, az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében.

Szigorúbb ellenőrzést szorgalmaz a Tej Terméktanács

Még szigorúbb hatósági ellenőrzést szorgalmaz a magyar ágazati szereplők védelme érdekében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a múlt héten gyanúsan olcsó UHT- tejet forgalmazó cégláncolatot derített fel a fővárosban. Az általános forgalmi adó (áfa) elcsalásának gyakorlata már több éves gyakorlat az ágazatban (a legális szereplők kárára), és milliárd forintban mérhető adóbevétel-kiesés keletkezik a költségvetésben évente emiatt.
    
Pályázatok tanyafejlesztésre...

Újra elindítják a tanyafejlesztési programot, az elektronikus pályázati felület július 15-én nyílik meg a Herman Ottó Intézet honlapján.Az immáron ötödször meghirdetett program idei keretösszege 1,4 milliárd forint. A programra eddig már több mint 6 milliárd forintot fordított a kormány. 

A korábbiakhoz hasonlóan, a programot a tanyai gazdálkodás megújítására, a tanyák sajátos értékeinek megőrzésére és a tanyai életmód hátrányainak csökkentésére hirdetik meg. Hat alföldi megyéből, illetve Pest megye déli járásaiból lehet pályázatot benyújtani, a program 724 települést érint.                                                                                      Az önkormányzati térségi fejlesztések keretében a villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátásához 50 millió forintos támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok, 90 százalékos támogatottság mellett.A települési térségi programokon belül a vízminőségi vizsgálatokra 5 millió forintos támogatást lehet kérni, 100 százalékos támogatottság mellett.

A tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére szolgáló pályázatok keretében kisebb értékű eszközökre – kivéve gépkocsi –, illetve a szolgálatokkal kapcsolatban lévő önkormányzati, egyházi és civilszervezetek támogatására, esélyegyenlőségi programok indítására, valamint mobil egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzésére is lehet pályázni.
A tanyagazdaságok fejlesztésére 400 millió forintot különítettek el. A támogatás segítségével be lehet szerezni a termeléshez és termékfeldolgozáshoz szükséges eszközöket, gépeket, fel lehet újítani a lakó- és gazdálkodó épületeket, bővíteni lehet az állatállományt, szaporítóanyagokat vagy vagyonbiztonsági eszközöket lehet vásárolni. A támogatás felhasználható az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges eszközök beszerzésére, egyedi szennyvízkezelési, energiahatékonysági beruházásokhoz - fejtette ki az államtitkár. Az igényelhető támogatás 3 millió forint, a támogatási intenzitás 75 százalék, a fiatal gazdálkodóknál 90 százalék.
A tanyagazdaságok indításához 3 millió forintos támogatást lehet kérni 75 százalékos, a fiatal gazdálkodóknál 90 százalékos támogatottság mellett, erre 150 millió forintot szánnak.
Hálózati villamos energiával nem rendelkező tanyák esetében - ahol a villamosenergia-ellátás közösségi megoldása nem lehetséges - 10 millió forintos egyedi támogatásra lehet pályázni 100 százalékos támogatottság mellett.

Tilos a tűzgyújtás!

Magyarország erdeiben a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért a földművelésügyi miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre 2015. július 3-án átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.
A fenti időponttól kezdődően a felsorolt területeken tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve az irányított-, a  parlag- és gazégetést is.
Az aktuális tűzgyújtási tilalmakról valamint az erdőtűz megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról a www.erdotuz.hu oldalon tájékozódhatnak. (f: FM Sajtó)

2015. július 6., hétfő

A gyógynövényágazat szerepe

Az FM Sajtóiroda tájékoztatója szerint a gyógynövényágazat mintegy 20-25 ezer ember foglalkoztatását biztosítja Magyarországon. A gyógynövények gyűjtése és termesztése azoknak is biztonságos megélhetést kínál, akiknek nincs földjük, vagy csak kisebb földterülettel rendelkeznek.
A gyógy-, fűszer- és aromanövények termőterülete hazánkban 18 és 21 ezer hektár között mozog. A gyógynövénygyűjtés és -termesztés termelési értéke éves szinten mintegy 10 milliárd forint, de még korántsem merítettük ki a lehetőségeinket, mivel gyógynövényeink nagy részét elsődleges feldolgozás után, alapanyagként értékesítjük, Ezen célszerű változtatni a jövőben, mivel nagyobb hozzáadott értékkel jóval jövedelmezőbbé válhat az ágazat.
Az ágazat eredményes működése érdekében korszerűsíteni kell a termesztést, a technológiát, illetve az elavult hazai minőségvizsgálati-biztosítási rendszert, a nagy hagyományokkal rendelkező gyógy- és aromanövények magyarországi kutatásának újraélesztését.
Mindezeket a célkitűzéseket tartalmazza a nemrégiben elkészült gyógynövény-stratégia is, amely megfogalmazza a legfontosabb teendőket a gyűjtés, a termesztés, a feldolgozás és a kereskedelem területén egyaránt. A stratégia kellő alapot szolgáltat arra, hogy Magyarország az Európai Unió 2014–2020-as költségvetési időszakában a pénzügyi forrásokat úgy tudja felhasználni, hogy erősödjön és fejlődjön a gyógynövényágazat.

2015. július 3., péntek

Bivalyfesztivál...

Bivalyfesztivált rendez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vasárnap a Kis-Balaton környékén található Kápolnapusztán, a bivalyrezervátumban élő őshonos fajokat természetes környezetükben mutatják be a látogatóknak.
A helyi termelők finom készítményeikkel várják a látogatókat, így például lesz friss joghurt, idényjellegű gyümölcs, termelői méz, házi birsalmasajt és különféle gyümölcsökből készült szörp.
A rezervátumot kitáblázott sétaúton járható végig: a másfél kilométeres túraútvonalon hangulatos pihenőhelyeket és egy kilátót is kiépítettek, ahonnan megfigyelhetik a látogatók az állatokat. 

Újra lehet pályázni tanyafejlesztésre

Újra elindítják a tanyafejlesztési programot, az elektronikus pályázati felület július 15-én nyílik meg a Herman Ottó Intézet honlapján - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára.

2015. július 1., szerda

Növelik az erdők területét

A következő 10 évben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az erdők területét 700 ezer hektárral kívánja növelni, hogy a jelenlegi 20-ról 27 százalékra nőjön az erdőségek aránya - közölte az FM kedden az MTI-vel.
A 2020-ig terjedő vidékfejlesztési ciklusban az erdőgazdálkodás lehet Magyarország egyik fő kitörési pontja. Az ágazat ma mintegy 100 ezer ember számára nyújt megélhetést. A magyar erdők a nemzet közös örökségének részét képzik, amelyek védelme és fenntartása mindannyiunk kötelessége.
  
A jogszerű földhasználat újraszabályozása

 Az Országgyűlés 2015. június 23-i ülésén elfogadta a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítását.
A módosítás célja a jogszerű földhasználat újraszabályozása.
 Július - Szent Jakab hava
"Ha július nem főz, szeptember éhen marad."
Dátum
Névnap
Időjóslás
július 2.
/Ottó/
Sarlós Boldogasszony
Sarlós Boldogasszony aminő,
Hat hétig olyan lesz az idő.
július 13.
Margit
Mérges Margit,
Mert áldást nem hoz.
július 20.
Illés
Esős Illés rossz,
Mert áldást nem hoz.
Jaj neked kánikula,
Ha Illés próféta a nyakadat megmossa.
július 25.
Jakab
Jakab napja vihart szül,
Magdolna sárban csücsül.
július 26.
Anna
Anna asszony reggele
Már hűvös, ne játssz vele!

Élelmiszerbiztonság

Az FM Sajtóiroda közleménye szerint az elmúlt évek eredményei azt bizonyítják, hogy szükség van arra a központi hatóságra, amely az élelmiszerláncban az élelmiszerbiztonságért felelős. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) őrködik azon, hogy kiváló minőségű, biztonságos és egészséges élelmiszer kerüljön a háztartások asztalára.
Az élelmiszerlánc-felügyeletet egy felmérés szerint a lakosság nagy része fontosnak tartja, ötös skálán 4,6-4,8 közötti értéket mértek. A válaszadók 36 százaléka szerint a hazai élelmiszerbiztonság helyzete javult, és csak 5 százalék gondolja azt, hogy romlott.
A hatósági ellenőrzésben a láncszemlélet érvényesül, azaz nemcsak hagyományos fogyasztóvédői termékellenőrzést, hanem folyamatellenőrzést végeznek. Ehhez teremt forrást az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, amely tavaly 11 milliárd forint volt.
A NÉBIH 531 kiemelt ellenőrzést hajtott végre tavaly, 36 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. A kiszabott bírság összege 2,7-szeresére nőtt, csaknem 400 millió forintot tett ki. A célzott ellenőrzések hatékonyan szűrik ki a feketegazdaságban résztvevőket.