A Kt. 52. §-ának alkalmazása szempontjából tartós környezetkárosodásnak tekinthető a környezetnek vagy valamely elemének olyan mértékű változása vagy szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (minősége) meghatározott időn belül egyáltalán nem, illetőleg csak beavatkozással állítható helyre.
A természetes vagy korábbi állapot megítélésénél, ha ez helyreállítási célként szerepel, a gyakorlatban elkerülhetetlen annyi engedményt tenni, hogy lényegében a területhasználatnak megfelelő környezeti állapotot kell a kárfelszámolás céljaként kitűzni. A területhasználatnak megfelelő környezeti állapot: szennyező anyag által okozott károsodás, illetve annak kárfelszámolása előírása esetén a környezetvédelmi hatóság által - illetve, ha a vonatkozó újabb jogszabályok hatályba lépnek, azok alapján - meghatározott határérték; egyébként a környezetkárosodást megelőző korábbi állapot, indokolt esetben az ettől eltérő, kockázatelemzés alapján megállapított célállapot, amely a terület - településrendezési terv szerinti, ennek hiányában a kialakult - jellemző (ipari, mezőgazdasági, kommunális, infrastrukturális stb.) használatát figyelembe véve az emberi egészséget és az élővilágot nem veszélyezteti.
A "tartósként" meghatározott időtartam számítása a károsodás kellő feltárásától kezdődik, pontosabban a feltártság azon időpontjától, amikor a károsodás mértéke és jellege meghatározható, valamint amikor a hatóság elegendő információval rendelkezik a kárfelszámolás lehetséges időpontjára és várható eredményeinek előrejelzésére.
A környezetkárosodás akkor tekinthető tartósnak, ha a károsodás
a.) beavatkozással egyáltalán nem állítható helyre, vagy
b.) a tervezett beavatkozás (kárfelszámolás, rekultiváció, tájrendezés) a károsodás feltárásától számított vélelmezett idő alatt előreláthatólag nem eredményezi a területhasználatnak megfelelő környezeti állapotot, vagy
c.) ha a beavatkozás elmaradása vagy késedelme azzal a következménnyel járhat, hogy a feltárástól számított vélelmezett időn belül a területhasználatnak megfelelő környezeti állapot nem elérhető.
Vélelmezett időnek elfogadható általában a négy év, az egyedi esetben indokoltan ettől eltérés lehetséges.
A beavatkozás elmaradásának minősül, ha a beavatkozás nem kezdődik el a feltárástól számított 1 éven belül, míg a beavatkozás késedelmének minősül, ha a jóváhagyott terv szerinti beavatkozás - vagy a hatóság által meghatározott ütem végrehajtása - a vélelmezett idő alatt legalább 6 havi késedelmet szenved.
A "területhasználatnak megfelelő" állapot kritériumként értelmezése olyankor lényeges, amikor a kockázatelemzés eredményeként hosszabb távon sem érdemes a szennyező anyagokat teljes mértékben eltávolítva az eredeti állapotot visszaállítani. Így a kárfelszámolásra előírt határérték teljesítése után kezdeményezhető a bejegyzés törlése, azaz nem fordul elő olyan eset, hogy a teljesített kötelezés után is tartósan károsodottnak minősüljön az ingatlan.
Hangsúlyozandó, hogy a Kármentesítési Programban e minősítési kritériumok alapján viszonylag kevés terület esetében kell sort keríteni a tartós környezetkárosodás ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésére. Nem ennek az eljárásnak a keretében kell rendezni általában a regionális jellegű - pl. a bányászat vagy a nagymértékű ivóvíz, kitermelés miatt a felszín alatti vízszint-süllyedésben, vagy egy nagylétesítmény hatása miatt káros talajvízszint-növekedésben / csökkenésben megnyilvánuló - környezetkárosodásokat, a szennyezett iszapú vízfolyásokkal / állóvizekkel bíró ingatlanok (ahol az ingatlanértéket befolyásoló vízhasználati lehetőségeket, ill. kötelezettségeket a vízügyi hatósági eljárás szabályozni képes), valamint a bányatelken tapasztalható olyan tartós károsodásokat, amit nem környezetszennyezés okoz (tekintettel arra is, hogy a bányatelek kijelölése az ingatlan-nyilvántartásba eleve beépül).
A bányatelken keletkezett, nem szennyező anyag által okozott környezetkárosodás - általában a környezeti állapot későbbi rekultivációs kötelezettséggel járó "változása" - a bányateleknek az ingatlan-nyilvántartásból való törlése után minősíthető tartós károsodásnak, illetve ugyancsak ezt követően kerülhet sor a környezet káros igénybevételének megállapítására.
Az eljárás tehát elsősorban olyan tartós károsodások bejegyzésére irányul, amelyek jól lehatárolhatók (pontszerű vagy foltszerű károsodások), a kárfelszámolásra - bár nem feltétlenül a tejes helyreállításra - megvan az adott ingatlanra irányuló műszaki lehetőség, és ugyanakkor az ingatlan csökkent értékét a nyilvántartásból egyébként nem feltétlenül érzékelné egy potenciális új tulajdonos (vevő). Ezek szerint a Kármentesítési Program keretében az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyeztetés olyan tartós károsodásokra terjed ki, amelyek a felszín alatti vizek vagy a föld - bizonyos határértéket meghaladó - szennyezettségével jellemezhetők, valamint olyan (bányatelken kívüli) tájsebekre, amelyek teljes - szükséges - rekultivációja bizonyos időn belül nem valósul meg. Ez gyakran előfordulhat a volt bányatelkek esetén is, ugyanis a bányatörvény 26. § (9) szerint "a jogosult kérelmére a bányatelket a bánya felügyelet a nyilvántartásból törli, és erről az érdekelteket értesíti, valamint megkeresi az illetékes földhivatalt a bányateleknek az ingatlan-nyilvántartásból történő törlése végett. A bányatelek volt jogosultjának kötelezettségei �a tájrendezés�alamint a környezet- és a természetvédelem tekintetében a bányatelek törlését követően is fennállnak."
A tájsebek minősítése tekintetében tehát nem következik, hogy pl. valamennyi felhagyott kavicsbánya-tó tartós károsodásként bejegyzésre kerüljön, mivel indokolt esetben ez az állapot megfelelhet az észszerű területhasználatnak. A gyakorlatban tehát csak az olyan roncsolt területek minősüljenek tartós károsodásnak, ahol még teljesítendő rekultivációs (tájrendezés) kötelezettség jelentkezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése